Gyorsmenü

Kutatók Éjszakája a KJMI-ben

A Kutatók Éjszakája 2014-es rendezvénysorozatában intézetünk programjai között szerepeltek a következők: Gazdaságtörténet gyerekeknek és Statisztikai érdekességek gyerekek és felnőttek számára. A két program párhuzamosan folyt 14:00-tól az érdeklődésre való tekintettel 19:00-ig a Főépület, II. emelet 2017-es teremében (GSZDI Számítástechnikai Tudás-műhelye) és annak előterében.

Röviden a Gazdaságtörténet gyerekeknek programról

A programon résztvevő gyerekek Magyarország gazdaságtörténetével kapcsolatos tudásukat egy „Ki tud többet Magyarország gazdaságtörténetéről?” TOTÓ kitöltésével ellenőrizhették és mélyíthették el. A program keretében „Mese vagy valóság?” címen filmvetítésre is sor került, amely után beszélgetés folyt arról, hogy a gyerekek véleménye szerint mi lehetett a történetben igaz és mi az, ami „csak mese”. Nagyon népszerű volt a kézműves foglalkozáson belül a korona, a könyvjelző és a talizmán készítése.

Röviden a Statisztikai érdekességek gyerekek és felnőttek számára programról

A rendezvényt meglátogató gyerekek és szüleik részt vettek a logikai, matematikai és statisztikai feladatokból, valamint a „Mit tudunk a klímaváltozásról?” kérdésblokkból álló vetélkedőn.

A visszajelzések és az értékelőlapok alapján a programjaink népszerűek voltak, aminek nagyon örültünk.

Kapcsolódó link: http://www.gtk.szie.hu/tudomany/kutatok-ejszakaja

Naárné Dr. Tóth Zsuzsanna
Dr. Vinogradov Szergej
Dr. Molnár Márk
Dr. Ugrósdy György

Kategóriák:
Kutatók Éjszakája a KJMI-ben
Kutatók Éjszakája a KJMI-ben
Kutatók Éjszakája a KJMI-ben
Kutatók Éjszakája a KJMI-ben
Kutatók Éjszakája a KJMI-ben
Kutatók Éjszakája a KJMI-ben
Kutatók Éjszakája a KJMI-ben