Gyorsmenü

70. születésnapján köszöntöttük dr. Szűcs Istvánt

70. születésnapján, bensőséges ünnepségen köszöntötték dr. Szűcs István egyetemi tanárt, az MTA doktorát egyetemünk gödöllői központjában pályatársai, tanítványai, kollégái és barátai. A megszólalók miközben sokoldalúan értékelték kutatói, oktatói, tudományszervezői és irodalmi tevékenységét, felidézték a hozzá kötődő személyes emlékeiket és élményeiket is.

A Gazdaság- és Társadalomtudományi Kar és a Közgazdaságtudományi, Jogi és Módszertani Intézet szervezésében létrejött eseményen mutatták be az ünnepelt „Élem az életem (Sok minden belefér)” című könyvét, amit a Szent István Egyetemi Kiadó Nonprofit Kft. jelentetett meg.

Szűcs István kutatói pályáját az Országos Szőlészeti és Borászati Kutató Intézetben kezdte, majd a MÉM Kutatási Főosztályán dolgozott 1972-1999-ig, csoportvezető, osztályvezető, végül főosztályvezető besorolásban. 1992-1999-ig az Agrárgazdasági Kutató és Informatikai Intézet munkatársa volt. Tudományos igazgatóhelyettesi pozícióból érkezett egyetemünkre, ahol a GTK Gazdaságelemzési Módszertani Intézet vezetője, majd a Közgazdaságtudományi és Módszertani Intézet munkatársaként dolgozott egyetemi tanárként. 2002 óta vezette a SZIE Gazdálkodás és Szervezéstudományok Doktori Iskoláját. 

Az egyetem művészeti együttesének dalköszöntője után dr. Tőzsér János egyetemi tanár, rektor, dr. Káposzta József egyetemi docens, dékán, dr. Csáki Csaba akadémikus, az MTA Agrár-közgazdasági Bizottságának elnöke, dr. Ugrósdy György egyetemi docens, a Közgazdaságtudományi, Jogi és Módszertani Intézet igazgatója, valamint dr. Lehota József egyetemi tanár, a Gazdálkodás és Szervezéstudományok Doktori Iskola vezetője mondott köszöntőt.

Az életrajzi könyvet Bolyki István, az Agroinform Kiadó igazgatója ismertette. A 280 oldalas, gazdagon illusztrált kötet áttekintést ad Szűcs István életútjáról, annak főbb magánéleti és tudományos állomásairól, családjáról, vadász- és horgász élményeiről, költészetéről. A kiadványt baráti köszöntések színesítik.

Az egyetemi program dr. Horváth Zoltán egyetemi docens versmondásával és Szabó Katalin doktorandusz HÖK elnök köszöntésével folytatódott, majd egyéni köszöntésekkel, baráti beszélgetéssel záródott.

Kategóriák:
70. születésnapján köszöntöttük dr. Szűcs Istvánt (fotó: Balázs Gusztáv)
70. születésnapján köszöntöttük dr. Szűcs Istvánt (fotó: Balázs Gusztáv)
70. születésnapján köszöntöttük dr. Szűcs Istvánt (fotó: Balázs Gusztáv)
70. születésnapján köszöntöttük dr. Szűcs Istvánt (fotó: Balázs Gusztáv)
70. születésnapján köszöntöttük dr. Szűcs Istvánt (fotó: Balázs Gusztáv)
70. születésnapján köszöntöttük dr. Szűcs Istvánt (fotó: Balázs Gusztáv)